2017. március 11., szombat

Tűzött Párna Szívmintával





Barátnőmnek készítettem ezt a párnát .Barna alapon fehér mintás ágytakarója van , így  adott volt a színösszeállítás.
A párnához sötétbarna nehézselyem anyagot használtam, a Valentin napi szívmintám kicsinyített változatát tűztem a közepére majd kukacoló azaz a stippling mintát használtam a háttér kitöltéséhez.

Hogyan készült:
A párna kész mérete 40cm x 40cm
Így  45cm x 45 cm nagyságú anyagot szabtam a nehézselyem anyagból , kissé nagyobb flízt és kb, 50 cm x 50 cm fehér pamutvásznat használtam hátlapnak. Mivel ez a párna belsejében lesz így a hátlap színe nem fog látszani.
Eddig még sosem dolgoztam ilyen anyaggal így munka közben tapasztalatokat is gyűjtök, hogy hogyan viselkedik , milyen dolgozni a nehézselyemmel. Bár körkéssel szabtam méretre az anyagot ,mégis úgy látom miután az anyagot elmozdítottam a vágólapról, olyan mintha deformálódna a széle.
Ez az érzés megmaradt amikor a mintákat rajzoltam fel az anyagra, kissé csúszik mászik, érdemes jól lerögzíteni . A minta felrajzolásához vastagabb kréta ceruzát használtam, hogy jól látható vonalakat kapjak.
Összeállítottam a folt-szendvicset, biztosító tűkkel rögzítettem egymáshoz a három réteget, majd fehér 40-es Tridália hímzőcérnával megtűztem a szívmintát. alsó szálnak 120 as Moon cérnát használtam.


A háttér tűzéséhez 80-as sötétbarna poliészter cérnát választottam .  A tollasmintákat háromsoros vízhang tűzéssel hangsúlyoztam , majd a teljes hátteret lekukacoltam.
Ezután méretre szabtam , ez esetben  41.5 cm  x 41.5 cm nagyságúra.



Egy igazi tűzött párna háta is tűzött, ezért a hátához is összeállítottam a három réteget majd stippling-gel azaz kukacoló mintával díszítettem.Végül a párnát készre varrtam.


A kezdeti nehézségeket leküzdve amit az anyag csúszóssága okozott , a gépi tűzésnél már ez nem volt probléma, nagyon  jó és könnyű volt tűzni, a végeredmény igazán tetszetős. A tűzött anyag tapintása selymes, bársonyos.
A tűzés során eljátszottam a gondolattal hogy egy nap készítek magamnak egy gyönyörű tűzött ágytakarót bordó nehézselyem anyagból. Egy újabb terv a bakancslistámon.


Boldog Öltögetést!   Happy Quilting!


2016. november 25., péntek

Csillaghullás ( Starfall)

Még a nyáron varrtam ezt a takarót, amit meglepetés ajándéknak szántam a legjobb barátnőmnek. Már használatba is vette,így nincs akadálya, hogy leírjam hogyan is készült.  Azért bevallom igen nehéz volt titokban tartanom előtte. Hisz minden alkalommal rá gondoltam , amikor egy egy blokkot varrtam. " Vajon mit szól hozzá? tetszeni fog e neki a színösszeállítás?", és hányszor szerettem volna megmutatni neki még a készítés ideje alatt. De erős voltam , és titkoltam. Így valódi meglepetés volt amikor átadtam neki, olyan jó volt látni az örömét , ahogy csillogó szemekkel magához ölelte a takarót. A csillag minta az egyik kedvence.😉

 A takaró mérete 150 cm x 210 cm

Részlet  a takaró közepéről

Néhány hónappal ezelőtt láttam egy videót ahol Líz Porter egy csillagos terítőt készített , különböző méretű blokkokkal. Nagyon megtetszett az ötlet, és mivel a barátnőm kedvence a Rising Star minta , úgy gondoltam , egy hasonló csillagos terítőt készítek neki.

Rising star kész mérete 30 cm x 30 cm, 

Nyolcágú csillagok, kész méretük: 20 cm x 20 cm és 10 cm x 10 cm

A minta lényege hogy  10x 10cm -es , 20 x 20 cm -es és 30cm x 30 cm -es
 ( + varrásráhagyás) csillagokat készítünk. Nagyon jól felhasználható hozzá a sok kisebb maradék is hisz a pici csillagokhoz nem sok anyag kell.
Ha már van jó pár csillag blokk akkor indulhat a játék. Elkezdtem kirakni a blokkokat a patchwork falamra. A kis csillagok mellé egy egy textil négyzet vagy téglalap kerül. 
Volt néhány nagyon szép bézs és drapp alapon színében nyomott mintás fat quarter méretű anyagom azokat használtam a háttérhez.


Napokig rakosgattam a csillagokat, nézegettem melyik színű hol legyen . Nagyon élveztem , és remekül szórakoztam a munka eme fázisában. Amikor megtaláltam minden csillag helyét a takaróban , már csak össze kellett varrni a blokkokat.Majd dupla keretet varrtam hozzá . A belső keret egy keskeny bézs színű csík és a külső kerethez  a sötétkéket választottam.
 Lehet, hogy egy nap meglepem magamat is egy hasonló takaróval, mert nekem is nagyon tetszik, és valóban imádtam varrni.

                                                                                    Boldog öltögetést!


2016. november 17., csütörtök

Napnyugta (Sunset) Bargello Quilt


Pár hete elkészült az első Napnyugta című bargello faliképem. Az olyan jól sikerült hogy két családtagom is beleszeretett. Egyik az édesapám és a másik a legjobb barátnőm, akivel olyanok vagyunk mint két nővér, így családtagként tekintek rá.. Bár általában csak egyszer varrom meg ugyanazzal a színvilággal a mintáim. De most két egyforma darab kell, hogy mindkettőjüknek örömet szerezzek.
  Így ma nekiláttam a következő falikép elkészítésének.
Néhány lépésben bemutatom hogy hogyan is készült.

A napnyugta színeiből ( narancs, vörös, vöröses lila , és kék) választottam színárnyalatokat. Összesen 7 különböző színnel dolgoztam. Mindegyik színből 2 db csíkot szabtam.

Ezután  kettesével , a csíkvarrás szabályai szerint összetűztem a kétszer 7 textil csíkot.
                             

Majd színt színre fordítva a két csíksor egymás alá tűztem.
Következő lépés hogy a vizes ruhán át legőzölt csíksor hengerré varrjuk. Színnel befele hajtsuk a csíksor alsó szélét a felsőre , ( az alsó világoskék színűt a fölső narancssárga színre fektetjük ) összegombostűzzük majd letűzzük.

Ezzel el is készült a henger. A következő képen jól látható a textil cső.


A hengert felszabjuk a mintarajz szerinti méretű és mennyiségű csíkokra. Majd a megfelelő színnél felbontjuk a két csík közötti varratot .
Egymás mellé tesszük az így előkészített csíkokat a mintarajznak megfelelő sorrendben, majd összetűzzük őket. Ezzel el is készült a bargello rész már csak keretezni kell.

A kerethez fekete pamutvászon anyagot használtam, 45 fokos sarkokkal , képkeret szélt készítettem.
Hogy hogyan is készült megtalálod  Itt a tutorialnál


Kész a fedlap , már csak tűzésre vár.


                                                          Boldog Öltögetést!








2016. október 26., szerda

Szabad Gépi Tűzés gyakorlat

Nagy örömömre már itthon is egyre több foltvarró könyvet lehet beszerezni, köztük több tűzésről szólót is. Interneten követem néhány külföldi foltvarró mester munkásságát . Mára már van közöttük pár kedvencem, egyikük Angela Walters. Szeptemberben 2 könyvét is megvásároltam.
Címe , Shape by Shape Free Motion Quilting with Angela Walters. Ezt a témát 2 kötetben taglalja.
 Amikor csak időm engedte, olvasgattam néztem hogyan is varrja a különböző formákat. A múlt héten két este  nekiálltam rajzolni. Próbáltam minél szebben megrajzolni az ún. wishbone formát. Bár ez egy nagyon egyszerű minta mégsem sikerült elsőre számomra tetszetős rajzot produkálni. Éreztem milyen merev a  csuklóm és nehézkesen formálom  a mintát. Úgy gondoltam addig rajzolom még csodaszépnek nem látom az eredményt. Egy papírlapra rajzoltam különböző szélességű téglalapokat , és ezeket töltöttem ki a wishbone mintával. Rajzolás közben a csuklóm egyre lazább lett , egyre könnyedebben formáltam a motívumokat. A második lap telerajzolása után igen elégedett voltam az eredménnyel. Ezután még kipróbáltam néhány mintát a könyvből. Érdekes hogy némelyik mintát elsőre gyönyörűen megrajzolom, pedig látszatra nehéznek tűnik, és egy egyszerű wishbone sor rajzolásával meg meggyűlt a bajom pedig ez valóban könnyű minta, kezdő tűzőknek is tanítják.
    Ma szabadnapot adtam magamnak, ilyenkor "Örömvarrást" csinálok. Így hívom azokat a napokat amikor csak úgy saját kedvemre örömömre varrok, tanulok.
  Szóval ma előkerestem egy anno a turkálóban vásárolt színes lepedőt a gyakorláshoz. Úgy gondolom egy ilyen kilóra vett nem túl mosott pamutvászon nagyon megfelel tűzést  gyakorló darabnak, és ha nem sikerül kedvünk szerint az alkotás akkor sincs gond hisz csak pár forintba került az alapanyag.  Azonban a sikertelenség veszélye nem fenyeget minket ha a gépi tűzés előtt sokat rajzoltunk. Ez esetben az elkészült mintadarabot kitehetjük a varrószoba falára, egyrészt díszít, másrészt egy inspiráló mintagyűjtemény aminek nagy hasznát vesszük majd időnként.
  No de lássuk hogyan is készült a mini tűzött  faliképem.

A fedlaphoz egy 30 cm x 43 cm nagyságú téglalapot szabtam. Természetesen ennél nagyobb méretű kesztyűbélést és hátlapot szabtam.
Ezután csak úgy spontán, Frixion tollal rajzoltam néhány vonalat, négyzetet, kört, háromszöget,  a fedlap anyagra.

 Elkészítettem a quilt szendvicset, nagy gombostűkkel jól összerögzítettem majd az anyag szélétől kb 1cm-re  körben letűztem. így egy zárt térben fogok dolgozni, tűzni.

Az anyag színével azonos színű cérnával megtűztem az összes berajzolt vonalat.
Ezzel el is készült az alap, jöhetnek a minták.


Elsőként egy wishbone szélmintát próbáltam. Nagyon könnyedén indult a tűzés , ám sajnos a sarokrész nem sikerült túl fényesen ezt látva kissé megtorpantam ami észrevehető a tűzésemen is.
A sarokrész tűzését még gyakorolni kell.
A következő minta a "Nested swirl" névre hallgat, egymásba fonódó örvények. Nagyon élveztem ennek a tűzését is . Két változata is van a sima , és amikor egy csepp mintát szúrunk be a két örvény közé. Mindkettőt kipróbáltam.

Ez a háromszög minta a kedvenceim közé fog tartozni, nagyon jó volt tűzni.Sok tollas mintát tűztem már , így erre is nagyon rááll a kezem.

A nagy négyzetbe már magam terveztem a mintát , egy igazi elegáns minta lett.
Nyolc háromszögre osztottam , négybe a wishbone mintát és négybe csak íveket és kanyargós vonalakat tűztem, ez utóbbi kiemelkedik a sűrű wishbone minták között így trapuntó hatást vált ki.


Végül a körbe tollas mintát tűztem spirál alakban, amit még egy kis echo tűzéssel hangsúlyoztam. Majd még a maradék háromszögekbe is tettem egy -egy a könyvből választott minta kombinációt.
És íme a végeredmény. Nagyon élveztem ezt a kis gyakorlást. Még van minta bőven a 2 könyvben így remélhetőleg hamarosan újabb gyakorló darabot készítek.



Boldog Öltögetést!  Happy Quilting!












 

2016. szeptember 23., péntek

Blogger's Quilt Festival Fall 2016 Edition

Tegnap olvastam, hogy ismét van Blogger Fesztivál .Teljesen lázba hozott, eddig még egyszer sem sikerült belépnem. Ezen a virtuális  fesztiválon 12 kategóriában sok sok gyönyörű foltmunkát láthatsz amikből ötleteket , inspirációt meríthetsz.
A megmérettetéshez legutóbbi bargello faliképemet választottam. amellyel a Original Desing kategóriába neveztem be. A falikép címe "Napnyugta" ( Sunset)

Sunset

Részlet a falikép közepéről.


 A falikép méretei 70 cm x 105 cm ( 27.5" x 41.5")
Készítéséhez használt anyagok: Pamutvászon, Pamut /poliészter keverék flíz
poliészter cérna.
A tűzéshez 40-es színes gépi hímzőcérnákat, és 40-es fekete poliészter cérnát használtam.
A falikép tűzéséhez egyenes vonalakat és a tollas mintát választottam.
Bár legtöbbször magát a bargello minta íveit szeretem hangsúlyozni a tűzéssel , most a tollas mintával kombináltam. Nagyon tetszik a végeredmény ,  mert a tollas minta elegánssá teszi , azonban  a mellette használt egyenes tűzés követi a bargello minta vonalát, körülölelve a tollas mintákat.
 A kereten szintén végigfut a tollas minta.
                                                                                            Boldog öltögetést!